Ezüstérmes a dunaszerdahelyi járási U13-as válogatott
Múlt szombaton rendezték meg a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnökének serlegéért zajló téli...
Hivatalos közleményt adtak ki a Szingapúri Nagydíj szervezői a napokban tapasztalt szmoghelyzet miatt: ebből kiderül, hogy az illetékesek folyamatosan figyelemmel követik a légszennyezettségi mutatókat, és egyelőre nem tervezik a hétvégi Forma-1-es futam programjának módosítását – írja a telesport.hu.
A Szumátrán és Borneón zajló tűzzel való erdőirtás miatt sajnos nem új keletű probléma, hogy a térségben sűrű köd- és porfelhő telepszik a vidékre; Szingapúrban például jó ideje az egészségre káros mértékű a levegő szennyezettsége, emiatt pedig a napokban több sporteseményt is töröltek. A héten a Forma-1-es világbajnokság is a miniállamba látogat, a szmoghelyzet miatt azonban továbbra is van némi bizonytalanság a szezon tizenharmadik megmérettetése körül.
Mivel a helyzet kedden sem javult, azaz a levegő minősége továbbra is egészségtelennek számít, a futam szervezői most egy hivatalos közleménnyel is előálltak, melyben egyértelművé tették, hogy a jelenlegi adatok alapján nem tervezik a hétvégi Forma-1-es verseny programjának módosítását. Ugyanakkor megjegyezik, hogy a helyzet rendkívül változékony, azaz az értékek néhány óra leforgása alatt is komolyan megváltozhatnak, ezért egyelőre nem lehet pontosan megjósolni, milyen mértékű lesz a levegő szennyezettsége a pénteken kezdődő versenyhétvége ideje alatt.
A szervezők szorosan együttműködnek az illetékes hatóságokkal, hogy azonnal megkapják a lehető legpontosabb előrejelzéseket. Ezeket az információkat természetesen a lehető leggyorsabb el szeretnék juttatni a résztvevőkhöz és a látogatókhoz is, ezért a PSI (a levegőt szennyező anyagok mennyiségét mutató amerikai mértékegység) adatok, valamint az azokhoz tartozó egészségügyi tanácsok a Szingapúri Nagydíj hivatalos honlapján, mobiltelefonos alkalmazásán és a verseny helyszínén elhelyezett kivetítőkön is megjelennek.
A futam helyszínén ezen felül bárki kaphat N95-ös maszkokat (ezek a levegő részecskéinek 95 százalékát szűrik meg), továbbá mind a 24 orvosi- és elsősegély állomás készenlétben fog állni, hogy minél gyorsabban kezelni tudják a felmerülő egészségi problémákat. A helyzetet természetesen a hatóságok is szeretnék minél gyorsabban megoldani, Indonézia például nemrég katonákat küldött Szumátrára és Borneóra, hogy segédkezzenek az oltásban.