Szalai Ádám visszatért a magyar válogatotthoz

By
Updated: október 3, 2024

Szalai Ádám lett a férfi A-válogatott új pályaedzője, a korábbi csapatkapitány először az október 7-én kezdődő összetartáson vesz részt a szakmai stáb munkájában – közölte honlapján az MLSZ.

A jövőben a pályaedzői posztot a válogatott előző csapatkapitánya, Szalai Ádám tölti be Marco Rossi stábjában. A két Európa-bajnokságon is gólt szerző csatár, aki több mint 10 évet játszott a német Bundesligában, a szövetségi kapitány elsőszámú jelöltje volt a posztra.

„Mindenképpen olyan pályaedzőt szerettem volna, aki szakmailag és emberileg is illik a válogatottba. Ádám esetében egyikhez sem fér kétség, hiszen hatalmas nemzetközi rutinnal bír a labdarúgás sportszakmai részét tekintve, miközben azt hiszem, nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, mit jelent számára a magyar válogatott, emellett pedig a játékosok körében is hatalmas tisztelet övezi. Biztos vagyok benne, hogy ahogy korábban játékosként, úgy immáron stábtagként is nagyon sokat fog hozzátenni a válogatott teljesítményéhez.“ – nyilatkozta Szalai érkezéséről Marco Rossi.

A 86-szoros válogatott támadó Marco Rossi válogatotthoz érkezését követően játékosként is az olasz szakember meghosszabbított keze volt a pályán, így szakmai együttműködésük minden bizonnyal az első pillanattól kezdve olajozottan fog működni. „Óriási megtiszteltetés a magyar válogatott szakmai stábjának tagja lenni. Sok éven keresztül aktív játékosként, most pedig Marco Rossi segítőjeként is azon leszek, hogy a nemzeti tizenegy minél sikeresebb legyen a jövőben.“ – fejezte ki örömét Szalai Ádám.

Fotó: MLSZ