A magyar labdarúgás napja: 65 évvel ezelőtt született az évszázad győzelme

A magyar labdarúgás emléknapja csodacsapatunk 1953-as londoni győzelmének köszönhető. Az év november 25-én a Wembley stadionban a magyar labdarúgó válogatott kiváló játékkal fektette két vállra az angol oroszlánt. Csapatunk sporttörténelmet is írt, hiszen a hazai pályán 1872-től, vagyis 90 éve veretlen szigetországiakat 6:3-ra múlta felül. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította november 25-ét, s idén 65 éves évfordulóját ünnepelhetjük.

Labdarúgás Magyarországon

Labdarúgásunk első emlékeit már az 1870-es évek végére datálhatjuk. Eleinte gimnáziumok, egyetemek hallgatói űzték ezt a labdajátékot, majd fokozatosan elterjedt a nagyobb városokban is. Legeredményesebb és legnépszerűbb klubcsapatunk, a Ferencváros 1899-ben alakult meg. A következő század első évében játsszák az első bajnoki összecsapást, rá egy évre az első hivatalos válogatott mérkőzésre is sor kerül Ausztria ellen. Első győzelmünket a következő ütközeten a csehek ellen szerezzük. A futball tanítómestereivel, Angliával először 1908-ban Budapesten találkozunk. A leckét megkaptuk, 7:0-ra veszítettünk. Ezután a magyar labdarúgás is fejlődő pályára állt. Sorban alakultak a futballklubok, stadionok épültek, és az eredmények is szaporodtak. 1938-ban már világbajnoki döntőt vívhattunk az olaszok ellen, de sajnos alulmaradtunk. A legnagyobb sikereket az ötvenes években értük el. 1952-ben a Helsinki olimpián válogattunk aranyérmes lett, két év múlva a svájci világbajnokságon ismét ezüstérmesek lettünk, bár a legjobb csapat itt már mi voltunk. Azóta egy EB bronzérem (1964), kettő olimpiai elsőség (1964, 1968), egy ezüst (1972), és egy bronz (1960) jutott. Az 1986-os VB részvételünk óta először 2016-ban sikerült kijutni nagyobb világversenyre, az  EB-re. Korábban voltak, de vannak ma is – azonban jóval kisebb számban – világhírű magyar játékosok, akikre példaként nézhetünk fel. A nagyvilág is sokszor megismerhette Puskás (84 gól), Kocsis (68 gól) és Schlosser (59 gól) válogatottbeli gólörömét.

Az előzmények – nem mindenki nézte jó szemmel Sebes Gusztáv kezdeményezését

Az 1953-as londoni mérkőzést már az előző évi olimpián lekötötte a csapat, igaz Rákosi Mátyás és a pártvezetés nem akart hozzájárulni az utazáshoz, féltve a kudarctól a szocialista ország csapatát az imperializmus fellegvárában. A kiutazás előtt Sebes Gusztáv szövetségi kapitány Nagy Imrével is találkozott. A minisztertanács akkori elnöke megkérdezte: „Mi lesz a taktika, Sebes?“ Erre a kapitány lerajzolta, hogy mire készülnek. Nagy Imre figyelte a rajzot az egyik oldalról is, a másikról is, majd megigazította az orrán a cvikkerét és azt mondta: „Ez olyan, mint egy háború!“

Végül a korábbi jó szereplés és az Aranycsapat képviselte propaganda mégis utat nyitott, hiszen a mérkőzést nem csak a két országban figyelték, hanem egész Európa és az akkori futballvilág. Az angolok az „évszázad mérkőzésének” hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze az „angol oroszlánok” és a „mágikus magyarok”. A magyar csapat felkészülése rendkívül precízen zajlott. Kiszűrték az ellenfél taktikájának előnyeit és hátrányait. Olyannyira fontosnak érezték ezt a mérkőzést, hogy a Wembley Stadion paramétereit átmodellezték a Vasas pályára, hogy a játékosok még jobban szokják a kinti körülményeket.

Az elvárások és a mérkőzés – a visszavágó is fölényes magyar sikerrel zárult

Ilyen előzmények után vágtunk neki a ködös Albionnak, ahol százötezer hazai néző várta a hazaiak fölényes győzelmét. Az angolok elbizakodottságát növelte az is, hogy előzőleg a svédekkel is csak döntetlent játszottunk, és a helyi sajtó, ami 2-3 gólos győzelmet vizionált. Nem így lett! A taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása, ami segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában. Az angolok talán le is kezelték a magyar csapatot, a mérkőzés előtt be sem melegítettek intenzíven. Több mint százezer ember várta a helyszínen a mérkőzés kezdetét. Klasszisaink (Bozsik, Kocsis, Hidegkuti, Grosics) és a szellemi vezér Puskás vezetésével az Aranycsapat által tökélyre vitt, eddig még mások által nem ismert 4-2-4-es rendszerrel léptek pályára. Már az első percben Bozsik labdaszerzéséből Hidegkutit indította, majd egy szóló után az első percben megszületett az első magyar gól. Az akció annyira váratlan volt, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje. Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak. Mortensen indította Sewellt, aki a bal alsó sarokba lőtt. A huszadik percnél járt a mérkőzés, amikor a bal oldalon Czibor száguldott fel. Beadása Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább, aki ezzel a második gólját jegyezte ezután. A harmadik magyar gólt gyakran nevezik az „évszázad góljának”. Látványosan hozta fel a magyar csapat a labdát, Czibor laposan begurította az akció végén Puskásnak aki (később világhírű visszahúzós cselével) elfektette a becsúszó Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba (1–3). Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és az bepattogott az ellenkező kapufához (1–4). Az első félidőben még Mortensen révén szépített az angol válogatott (2–4). A második félidőben, az 50. percben Puskás szedett össze egy felszabadító rúgást, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalán a léc alá lőtte a labdát (2–5). Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe, aki góljával mesterhármast állított be (2–6). A végeredményt Ramsey állította be büntetőből (3–6). Az angol válogatott fél évvel később revánsot szeretett volna venni, és visszavágót szerveztek Budapesten. Sebes Gusztáv a magyar válogatott vb-felkészülésébe építette a találkozót. A mérkőzés hatalmas érdeklődést kapott, a magyar közönség várta, hogy hazai pályán is láthassa azt a diadalt, amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott. Az angolokon is nagy nyomás volt, és ehhez mérten elszántan készültek a visszavágásra. Felforgatott, ám még így is erős angol válogatottal érkeztek Magyarországra. Az angolok biztosak voltak abban, hogy a magyar csapat nem fog még egyszer olyan szintű játékot nyújtani, mint az angliai mérkőzésen. A magyar csapat azonban talán még nagyobb fölényben játszott, és megérdemelten ütötte ki ellenfelét. „Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek!” Győzelmi sorozatunk négy évig tartott, sajnos pont az említett berni VB döntő vetett véget neki. Közben hivatalos válogatott mérkőzéssé tették az 1952-ben lejátszott Moszkva-válogatott elleni meccseket, melyek egyikén 2:1-re kikaptunk a túlzottan keménykedő szovjetektől.

Érdekességek a mérkőzésről és annak körülményeiről

A mérkőzésen pályára lépő magyar játékosok, valamint Mándi Gyula edző munka érdemrendet, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a munka vörös zászló érdemrendjét, Titkos Pál az OTSB labdarúgó-osztályának vezetője és Szepesi György rádióriporter a Szocialista Munkáért érdemérem kitüntetést vehette át. Mivel 1953-ban Magyarországon még nem volt televíziózás, ezért a mérkőzést a Magyar Rádió közvetítette, a riporter Szepesi György volt. 1996-ban a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából a BBC a Magyar Televíziónak ajándékozott egy kópiát a mérkőzés felvételéről. A képfelvétel alá Szepesi György rádióközvetítését illesztették hangnak, kivéve, amikor néhány alkalommal az Aranycsapat még élő tagjai emlékeztek vissza. A mérkőzést műsorra tűzték 2006-ban is, az elhunyt Puskás Ferencre emlékezve. A hatvanadik évfordulón (2013-ban) a Kossuth Rádió leadta a teljes mérkőzést, a Duna csatorna pedig műsorra tűzte a BBC filmjét. 2015 januárjában még egyszer levetítették a teljes mérkőzést ismételten ezúttal Buzánszky Jenő búcsúztatása alkalmából. A brit közszolgálati műsorszolgáltató eredeti felvételét a legendás rádióriporter emlékére, Szepesi György halálának napján, 2018. július 25-én az M4 Sport sugározta, ezúttal végig a rádióközvetítés hangjával. A mérkőzésről – pontosabban az adott korról és az akkori hangulatról – Tímár Péter készített vígjátékot 1999-ben azonos címen (6:3), melynek alcíme: Játszd újra, Tutti! Főhőse egy futballrajongó köztisztasági alkalmazott (kukás), aki hozzájut az Aranycsapat volt edzőjének személyes holmijához, köztük egy különleges mezhez, melyet felvéve, az visszarepíti őt az időben a mérkőzés idejébe, amikor megszületett.

Az 1956-os forradalom után szétesett Aranycsapat nemcsak a magyarok számára fogalom, a világ legjobb csapatai között tartják számon.