A Budapest Honvéd csapatához igazolt a felvidéki Pinte Patrik

By
Updated: január 6, 2025

Távozik a Nyíregyháza Spartacus csapatától és a  Budapest Honvéd együttesénél tölti a tavaszi idényt a felvidéki Pinte Patrik – számolt be róla a két klub honlapja. 

Pinte Patrik Dunaszerdahelyen született, a Slovan ifjúságában nevelkedett, majd a pozsonyiak 2016-ban profi szerződést ajánlottak számára. 2017-től szerepelt a Szombathelyi Haladás, a KFC Komárom, a Somorja csapatainál, majd 2021-ben Liptószentmiklósra, majd onnét Aranyosmarótra igazolt. A 2023/24-es idényt Kazincbarcikán töltötte, majd 2024 nyarán igazolt Nyíregyházára. A Spartacus mezében 10 bajnoki és két kupamérkőzésen lépett pályára.

„Örültem, hogy kölcsönben a Honvédhoz tudtam szerződni, nagyon várom a közös munkát a srácokkal és az edzővel is. Azon leszek, hogy segítsek a csapatnak, keményen fogunk dolgozni a jó eredményekért, ehhez pedig szükség lesz pozitivitásra is. Mindenképpen gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot, nagyon fontos, hogy mindenki bízzon a felkészülési időszakban elvégzett munkában, önmagában már ez is önbizalmat adhat nekünk. Elsősorban a védelmünknek kell összeállnia, stabilnak lennie, ugyanakkor a támadások során is élesnek kell maradnunk, hogy három pontnak örülhessünk a meccsek végén. Nagyon bízom benne, hogy fordul a kocka és jól fogunk teljesíteni tavasszal. A Honvéd remek szurkolótáborral bír, alig várom, hogy pályára lépjek előttük a Bozsik Arénában” – nyilatkozta a Honvéd honlapján a 28 éves támadó.

A Budapest Honvéd 15 forduló után 13 ponttal a Merkantilbank liga utolsó, 16. helyéről várja a tavaszi folytatást.

Fotó: honvedfc.hu

©A cikk másodlagos közlése a szerkesztőség jóváhagyása nélkül tilos!