Magabiztos győzelemmel szlovák bajnok a HC DAC Dunaszerdahely

By
Updated: máj 29, 2024

Magabiztos győzelmet aratott a HC DAC Dunaszerdahely a Nagymihály ellen, a sárga-kékek ezzel ismét megszerezték a szlovák bajnoki címet. 

Az első gól csak a 3. perc végén érkezett, amikor is Juhos Kata szerzett vezetést a DAC számára. Az első percek óvatosan zajlottak, a vendégek csak az 5. perc végén találtak be először. A 8. percig volt kapufa, kapus védés, kihagyott ziccer és hét méteres is. A 10. percben 3:3-ra alakult az állás, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Az első negyedóra végén tartotta szoros vezetését a DAC, remekül védett Magera Noémi, aki több gólhelyzet során is kiválóan mentett. A folytatásban is maradt a szoros eredmény.

A második félidőt jobban kezdte a Nagymihály, amely a 34. percben 15:15-re egyenlített. Naira Almeida kapus a második félidő elején parádézott, több helyzetet is mentett, a DAC viszont ismét előnyt dolgozott ki, a 41. percben már három góllal vezetett. A 49. percben kiegyenlített a Nagymihály, 21:21 volt az állás, de Sári Barbara ismét betalált, újabb hétméteresből. A DAC végig tartotta szoros előnyét, egyenlítésen kívül nem engedte át a vezetést a Nagymihály számára. Fél perccel a vége előtt Sári Barbara háromra növelte a DAC előnyét, a Nagymihály már csak szépíteni tudott. A DAC megvédte címét és ismét megnyerte a szlovák bajnokságot.

Szlovák bajnoki döntő:
HC DAC – Iuventa Nagymihály 28:26 (14:12)

A DAC gólszerzői: Sári Barbara 8, Ligia Costa, Bízik Réka 5-5, Juhos Kata 4, Valeria Policarpo 2, Eliška Desortová, Hornyák Bernadett, Jovana Ilic, Erika Rajnohová 1-1.

Fotó: HC DAC