Nagyabony nyerte a RiFo Kupát

By
Updated: február 27, 2017

Az 2017-es ifjúsági teremtorna után, a téli felkészülés elősegítésére megrendezett műfüves bajnokságon is Jávorka Attila legénysége állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A nagyabonyiak megérdemelten, veretlenül gyűjtötték be a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó Szövetség és a RiFo s.r.o. közös szervezésében megrendezett tornán az elsőséget. A tornagyőztes csapatból került ki a legjobb góllövő is Oláh János személyében.

A mindent eldöntő, 5. forduló Nagyabony és Nyárasd összecsapásával kezdődött, ahol fölényes győzelmet arattak az aranyérmes csapat játékosai. Ezt követően a Pozsonyeperjes-Nagyudvarnok találkozó – a tornán először – pontosztozkodással ért véget. Az utolsó mérkőzésükön könnyedén nyertek az egyházgelleiek is, akik ezúttal Felsőpatony csapatával találkoztak.

Az öthetes torna utolsó mérkőzését követően Földes Richárd, a torna védnöke nyitotta meg a díjátadót, majd Bors Norberttel együtt adták át a serlegeket és okleveleket a csapatoknak. „Mivel az időjárás számos pályának nem kedvez a téli időszakban, így megszületett az ötlet, hogy elősegítsük az ifjúsági csapatok tavaszra való felkészülését. Nagy örömünkre szolgál, hogy a jelenlévő csapatok megtiszteltek bennünket részvételükkel, és remélem, hogy sikerült hozzájárulni a csapatok megfelelő felkészüléséhez. Bízom benne, hogy az idei tornával hagyományt teremtünk a közeljövőben, s legközelebbi alkalommal már több csapat csatlakozik hozzánk. Nem maradt sok hátra a hosszú téli pihenőből, hiszen március 11-én az ifjúságiaknál is elrajtol a bajnokság. Ehhez kívánok sok sikert mindenkinek, és hogy a legjobb tudása szerint teljesítsen mindenki az előttük álló mérkőzéseken.” – hangzott el Földes Richárd beszédében.

Az 5. forduló eredményei:

Nyárasd – Nagyabony 2:15 (0:5) Mátyás B. 2x – Oláh Já. 4x, Oláh Jo. 4x, Gerezdes T. 2x, Lakatos A., Szitás Júliusz M., Kázmér Áron P., Jakus A.

Pozsonyeperjes – Nagyudvarnok 5:5 (2:2) Horváth A. 2x, Bugár D., Zátor M., Molnár B. – Sánka R. 2x, Nagy D., Lavu O., Farkas

Egyházgelle – Felsőpatony 6:1 (3:0) Márkus M. 2x, Soóky D., Csánó N., Cséfalvay Á., Kitanovics K. – Tóth Ákos M.

Végső sorrend:

  1. Nagyabony 5 5 0 0 44:14   15
  2. Pozsonyeperjes 5 3 1 1 39:23   10
  3. Nagyudvarnok 5 2 1 2 27:30   7
  4. Egyházgelle 5 2 0 3 29:20   6
  5. Felsőpatony 5 2 0 3 22:31   6
  6. Nyárasd 5 0 0 5 16:59   0

By BT