Ezüstérmes a dunaszerdahelyi járási U13-as válogatott
Múlt szombaton rendezték meg a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnökének serlegéért zajló téli...
Immáron hetedik alkalommal, május 20-án került megrendezésre a hagyományos Pécel Kupa Országos Karatebajnokság. Az eseménynek az isaszegi sportcsarnok adott otthont, amelyen közel 200 versenyző mérettette meg magát .
A bősi klubot 9 karatéka képviselte, kezdők és haladók egyaránt: Kiss Hanna, Magyarics Kristóf, Takács Márk, Jančovič Linda, Petrik Dorka, Kovács Zsófia, Csicsay Róbert, Darnay Ármin és Jančovič Laura.
Elsőként a legkisebbek léptek tatamira a 6-7 éves lányok ill. fiúk kategóriájában. Mindhárom bősi karatéka, Kiss Hanna, Magyarics Kristóf és Takács Márk a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ezután következtek a 11-12 éves lányok és fiúk küzdelmei. Jančovič Linda kiesett a selejtezőkben, Petrik Dorka és Csicsay Róbert a 3. helyet szerezték meg. Kovács Zsófiának sikerült egészen az aranyéremig menetelnie.
Darnay Ármin a 2009-2010-ben született fiúk kategóriájában indult, három küzdelem után az ő nyakába is aranyérem került.
Végül Jančovič Laura zárta a sort, aki a 2007-2008-ban született lányok -60 kg-os kategóriájában lépett tatamira. Mind a négy mérkőzését waza-arival nyerte és megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára. Technikai tudását és küzdőszellemét a rendezők a legharciasabb lány versenyzőnek járó különdíjjal jutalmazták.
Az eredmények fényében elmondhatjuk, hogy Sensei Darnay Barnabás tanítványai kiváló teljesítményt nyújtottak a VII. Péceli Kupán, 5 bronzérmmel, 3 aranyéremmel és egy különdíjjal tértek haza.
Fotó: Fekete Annamária