Nagypakán kezdték az új évet a bősi futók

By
Updated: január 1, 2025

Már az újév első napját is futással töltötték a bősi versenyzők, akik ezúttal Nagypakán a 3 Paka elnevezésű jótékonysági versenyen álltak rajthoz.

A csapat teljesítményét Király Mátyás, a klub elnöke részletezte. „A 2025-es évvel együtt mi is útnak indultunk, az első versenyünket máris abszolváltuk az évben. Az Újévi futás 3 Paka nevű verseny jótékonysági rendezvény is volt egyben. A csapatunk futói 5 és 10 kilométeren álltak rajthoz, kipihenve magát a január elsejei délutáni versenyzéshez. Mind remekül teljesítettünk, emellett két helyezést szereztünk meg. Képesi Attila ennél is többet tudott elérni, a 10 kilométeres táv mezőnyének első helyezését szerezte meg. Jómagam pedig 5 kilométeren a harmadik helyen végeztem. A csapat többi tagja közül pedig sokan otthoni terepen merészkedtek ki azért, hogy méltón köszöntsék az új esztendőt.“ – zárta Király Mátyás.