A Szlovák Kupa döntőjében a HC DAC Dunaszerdahely
Magabiztos győzelemmel jutott a Szlovák Kupa döntőjébe a HC DAC Dunaszerdahely női...
Felettébb mozgalmas időszakon vannak túl a bősi futóklub tagjai, akik az elmúlt hetekben három versenyen is rajthoz álltak. A futók a X. Felsőszeli tízes, a DGS Dögös Sprint, és a somorjai Spartan és Retro Run megmérettetésén vettek részt.
A részletekről Király Mátyás, a klub elnöke nyilatkozott. „A három versennyel a bőség zavara állt elő, ezért nehéz döntéseket kellett meghoznunk. Ki-ki a maga útját járva választott magának futóversenyt, akadályfutást, jótékonysági futást.
A hagyománynak számító DGS Dögös Sprint jótékonysági versenyen Horváth László, Gašparik Tamás és Nagy (Buchinger) Anita vett részt. Anita 7 kilométeren állt rajthoz, míg a fiúk a két körös távot, a 14 kilométer mellett döntöttek. Tomi az elveihez hűen nem adja alább a maximumnál. Így ő egy bámulatos időeredménnyel (52:22-es idővel) abszolútban megnyerte ezt a távot. A többiek is kitettek magukért, hiszen egy jó célért induló sportoló, már a rajt átlépésekor elmondhatja magáról, hogy győztes.
A X. Felsőszeli tízes sem maradthatott dobogó nélkül. Csapatunkat négyen képviseltük, mindannyian a 10 kilométert választva. Az itt elért eredményeink: Király Mátyás – 10 kilométeren kategóriában 2. hely, Király Zsuzsa – 10 kilométeren kategóriában 3. hely, Kun Meton Martina és Both Rita 10 kilométeren a kategóriájukban közösen az 5. helyezést szerezték meg. A szervezés fantasztikus volt és az időjárás is ideális volt a futásra. A végén pedig, emlékkupával jutalmaztak meg engem a futás fáradhatatlan népszerűsítéséért, ezért köszönettel tartozom Kontár Roninak,
Losonszki Frigyes és Losonszki Szilvia Pozsonyban a Retro Run 2022 versenyen vettek részt. Sziszi 10 kilométeren, Frigyes pedig a rövidebb távon, az 5 kilométeren indult. Ezzel bebizonyították, hogy milyen messzire hajlandók elmenni, csak a futás kedvéért. Remélem ez a lendület sosem fog alábbhagyni.
A kihívásra vágyók, pedig Somorjára mentek. Bittera Norbert és Képesi Erzsébet, a két rettenthetetlen spártai az itt megrendezésre kerülő Spartan Sprintet hívták ki maguk ellen. Ez egy 23 akadállyal tarkított 6,5 kilométer hosszúságú pályán zajlott. Az útjuk vezetett víz alatt, tűz felett, de semmi sem tántorította el őket. Amire kellett felmásztak, amit kellett elcipeltek és visszahoztak és csak törtek előre mindvégig. Ezt a kimerítő távot kevesebb, mint 1 óra 30 perc alatt teljesítették, miközben sok koszt, homokot és egy-egy karcolást, zúzódást is összeszedtek.
De nem panaszkodtak, ahogy a spártaiak sem teszik és így a pályát is legyőzték. Büszke vagyok az egész csapatra mert ismét sok versenyen vettünk részt.“ – számolt be a bősi futók legutóbbi versenyeiről Király Mátyás.