Élménybeszámoló Rióból: Bőd Titanilla a helyszínről tudósított

Lezajlottak a riói nyári olimpiai játékok, melyek során sok szép élménnyel gazdagodtunk. Míg az érdeklődők nagy része otthonról, az Új Szó napilap sportriportere, Bőd Titanilla a helyszínen követte az eseményeket. Riói élményeiről faggattuk.

Hogy készülődtél a riói utazásra?

Az olimpia előtt mindig el kell készíteni az olimpiai mellékletet, amelynek az összeállítása felkészülésnek sem utolsó. Amíg az ember elkészíti a programot, addig nagyjából összeáll a fejében a terv, hogy mikor milyen sporteseményre lenne jó elmenni, melyik nap milyen sikerek várhatóak. A készülődésnek volt egy gyakorlati része is, például oltások beszerzése és beadatása. És persze, csakúgy, mint a sportolóknál, sokat számít a mentális felkészülés. Mivel ez volt a második nyári olimpiám, már nagyjából tudtam, mi vár rám, de a személyes mottóm az volt: „Készülj fel a kiszámíthatatlanra!” Azt azért valahogy sejtettem, hogy a brazil szervezés nem lesz teljesen a topon. Próbáltam fejben is kicsit rápihenni, hogy most jön két és fél hét olyan igénybevétel, amilyenre semmikor máskor nincs példa, minimális alvással, nagyon sok munkával. Ez szerintem elég jól sikerült, és a körülmények is szerencsésen alakultak, mert míg Londonban volt egy kisebb meg egy nagyon nagy krízisem, Rióban ez elkerült.

Az út során előfordultak komplikációk?

Nem volt semmi komplikáció, minden simán ment. Életemben először utaztam a tengerentúlra, de a 11 órás út Rómából Rióba annyira nem riasztott – előny, ha az ember edzett a hosszú utazások terén, és nekem Pozsonyból haza Rimaszombatba is öt óra az út. Szóval kb. annyi volt, mintha hazamennék meg vissza, és késne kicsit a vonat. Egyetemistaként gyakran éjjel utaztam, úgyhogy remekül tudok aludni közlekedési eszközökön. Hazafelé szuper volt, hogy a római reptéren tanúja voltam, ahogy a biztonsági ellenőrzés során kiszúrják a gyalogló Maťo Tóth hátizsákjában az érmet. Persze rögtön kivetették vele, odagyűltek köré az emberek, suttogtak, medaglia d’oro, medaglia d’oro… Nagyon pozitív pillanat volt.

Milyen volt a szállás? Az olimpia előtti hírek nem voltak túl pozitívak.

A szállás teljesen rendben volt, egy újonnan épült médiafaluban laktunk. Az egyetlen enyhe gondot az jelentette, hogy amikor megérkeztem, a szobában éppen aludt a takarítónő (nevetés). De legalább megvolt a téma az aznapi riói naplóba.

Milyen volt a közlekedés, akár busszal vagy gyalog?

Egy olimpia közlekedési hálózata bonyolult rendszer, egy nagyváros közlekedési hálózatához hasonlítanám. Az elején sokszor úgy éreztem, nem sikerült nagyon jól megszervezni a járatokat, de aztán kezdtem átlátni jobban a rendszert. Azért az nem volt semmi, amikor egyszer a sofőr a sztrádán elengedte a kormányt, hátrafordult, és megkérdezte az utasokat, hogy nem tudjuk-e, merre is kellene menni. Egyébként a vártnál sokkal kevesebb volt a dugó, és végső esetben a taxi is reális opció volt, ott ugyanis viszonylag olcsó a taxi, és le sem kell inteni, elég megindulni bizonytalanul az út széle felé, máris megáll egy.

Milyennek láttad a közbiztonságot, mivel az olimpia előtt erről sem lehetett sok jót olvasni.

Személy szerint sosem éreztem magam veszélyben, de több szlovákiai kollégát is megloptak, mégpedig nem a városban, hanem olimpiai helyszínen. Ez eléggé aggasztó azért. Néha úgy tűnt, a biztonsági ellenőrzések kicsit el vannak nagyolva, máshol el akarták venni a „szőlőzsíromat”, hátha nitroglicerin. De ott is elég volt erélyesen kijelenteni, hogy nekem az kell, és megtarthattam.

Hogy láttad, mennyire volt felkészülve Rio de Janeiro az olimpiára?

Azt gondolom, hogy Rió a maximumot nyújtotta, amire képes volt. Hogy így is elmaradt Londontól vagy Szocsitól, az abból fakad, hogy eleve nem ugyanarról a rajtvonalról indultak. De szerintem bizonyos szempontból heroikus teljesítmény volt Riótól az olimpiarendezés, és ezt el kell ismerni, még ha voltak is kaotikus momentumok.

Milyenek voltak az egyes sportlétesítmények?

Teljesen normálisak. Volt néhány ikonikus helyszín, például a Maracana-stadion, ahová sajnos focimeccsre nem jutottam el, csak a nyitó- és a záróünnepséget láttam ott. Vagy a Copacabana, ahol azért van egy fílingje egy hosszútávúszó- vagy triatlonversenynek.

Sok szép eseményről tudósíthattál, de ha ki kellene emelned a legemlékezetesebbeket, melyek lennének azok?

Rióban teljesen szerelembe estem a vívással. Londonban csak két asszót láttam, mert a vívócsarnok messze volt az olimpiai parktól, most azonban a vívást is az olimpiai parkban rendezték, így nagyon sokszor ott lehettem. Élőben az egy fantasztikus sport, amikor ezt említettem a magyar vívóknak, meg is jegyezték, hogy a vívást mindenki élőben szereti meg. Nagy élmény volt úszni látni Hosszú Katinkát vagy Phelpset, volt egy nap az uszodában, amikor Katinka, Cseh Laci meg Kenderesi olyan flow-élményt okozott, hogy még hajnali fél négykor is tele voltam energiával, pedig azért akkora már általában kezdtem fáradni. Azt sem fogom elfelejteni, amikor Matej Tóthtal már olimpiai bajnokként beszélgettünk. Az edzésekre utalva azt mondta: „Akkor, amikor jól megy, akkor mindenki király. De akkor is meg kell csinálni, amikor éppen nem megy.” Ez gyakorlatilag mindenre vonatkoztatható, akár az írásra is. Hát erre gondoltam akkor, amikor éjjel úgy írtam cikket, hogy már csak az egyik szememet bírtam nyitva tartani.

Fotók: bt archív