Ezüstérmes a dunaszerdahelyi járási U13-as válogatott
Múlt szombaton rendezték meg a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnökének serlegéért zajló téli...
A hagyományokhoz híven ezúttal is megrendezésre került Bősön a Mikulás futás, melyet a bősi futóklub immár negyedik alkalommal rendezett meg.
A futás ezúttal jótékonysági jellegű volt, ugyanis a nevezési díjból befolyt összeget Farkas Lacika kapta, aki kis korától kezdve izomproblémákkal küzd.
A részeletekről Király Mátyás, a bősi futóklub elnöke számolt be.
„Szombaton méltó módon, futva ünnepeltük meg Mikulás napját. Egyrészt az ünnepekre való hangolódásról, másrészt egy nemes célra való jótékonysági gyűjtésről szólt ez a nap. Minden korosztály, futó, gyalogló és jótét lélek szívesen volt látva és megtalálta a helyét, a neki való távot. Elsőként a legapróbbak kezdtek. Ők épphogy belekóstoltak a futásba, majd a célban érmet és csomagot kaptak a Mikulástól.“
„Mindeközben egyre jobban elkezdtek gyülekezni az emberek a többiek részére kialakított hosszabb, körülbelül 1,2 kilométeres körre. 10 órakor, mikor már mindenki megérkezett, elindítottuk a főtávot. Sok-sok mikulás és kisebb-nagyobb manó vágott neki az útvonalnak, amelyen több kört lehetett teljesíteni. A rajtkapu átlépése után ki lehetett szállni, illetve egy újabb kört vállalni. A teljesítők érmet kaptak, majd meghívtuk őket teára, forralt borra, zsíros kenyérre és egyéb a csapat által sütött finomságokra. A jótett még jobbá tette a nálunk uralkodó légkört.
Az eseményünk számokban: A Mikulást, a felnőtt és gyerek résztvevőinket is beleszámolva 260-an választották, hogy jót tesznek önmaguknak a sportolás által és adakoznak is egyben. A végén egy jelentős összeg jött össze (2760 €), amelyet Lacika kezelésére fordítanak.
Ez úton is szeretném megköszönni támogatóinknak, akik közt többen az egész év során segítenek bennünket. Szintén köszönet illeti a segítőket, akik a szabadidejüket mi ránk szánták, köztük a Bősi tűzoltók és rendőrök, akik rendszeresen forgalomirányítói feladatok látnak el a versenyeinken.“ – zárta értékelőjét a klubelnök.