Küzdött a Komárom, de a DAC nyerte az első csallóközi rangadót

By
Updated: august 4, 2024

Becsületesen küzdött a Komárom az első csallóközi rangadón, de a DAC így is kétgólos győzelmet aratott a Niké Liga 2. fordulójában. A sárga-kékek góljait Trusa és Vitális szerezték. 

A Komárom feljutása után minden futballkedvelő a csallóközi rangadóra várt, amely végül a Niké Liga 2. fordulójában jött el.

A DAC a kupafiaskó után akart javítani a kedélyeken, míg a Komárom a Slovan elleni első fordulós vereséget próbálta kijavítani. Az első félidő küzdelmes futballt hozott a pályán. Ahogy az várható volt, föllényben játszott a DAC, többet birtokolta a labdát, de komoly helyzeteket nem tudott kidolgozni. A 6. percben Ganbold beadását Šmehyl próbálta a kapuba küldeni, de a gólvonalon Kacharaba mentett. Négy perccel később Herc fejese ment nem sokkal mellé. A 23. percben Trusa talált a hálóba, de a gól les miatt érvénytelen volt. Az első félidő egyik legnagyobb helyzete érkezett a 38. percben, Vitális beadását Trusa küldte egyből a felső lécre. Nem úszta meg gól nélkül a félidőt a KFC. A 39. percben Yapi beadása után Almási készítette le a labdát Trusa számára, aki közelről a hálóba lőtt – 1:0. A videobíró lehetséges lesállás miatt ellenőrizte a találatot, de érvényes volt. A 44. percben Herc szabadrúgásból laposan küldte a labdát Trusa számára, aki egyből kapura lőtt, de Trefil parádésan védett.

Jól kezdte a második félidőt a Komárom, több lehetősége is adódott a DAC kapuja előtt, de Sliacky és Ganbold lehetőségeit is Popović védte. Az 55. percben Herc passza után Trusa ismét gólt szerezhetett volna, de ezúttal is lesen állt. A 75. percben Redzic balról éles szögből eresztett meg egy veszélyes lövést, de Trefil bravúrral védett. A 79. percben egy előreívelt labda Vitálishoz került, aki két csel után a tizenhatosról bevette Trefil kapuját – 2:0. A 88. percben  Ramadan megszerezhette volna a DAC harmadik gólját, de lövésével a bal kapufát találta el.

Niké Liga, 2. forduló: 
FC DAC 1904 Dunaszerdahely – KFC Komárom 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Trusa (40.), Vitális (80.)
Sárga lapok: Trusa (87.) – Sylvestr (29.), Bayemi (75.)
Játékvezető: Ruc – Straka, Košecký – 7.493 néző
DAC 1904: Popović – Yapi (80. Mendez), Kacharaba, Brunetti – Dimun – Herc (57. Ramadan), Vitális (80. Bernát), Bajo, Andzouana – Almási (62. Redzic), Trusa
Komárno: Trefil – Diviš, Pillár, Špiriak (67. Voleský), Rudzan (46. Sliacky) – Ganbold (77. N. Tamás), Ožvolda (77. T. Németh), Špyrka, Šimko, Šmehyl – Sylvestr (67. Bayemi)