A Szlovák Kupa döntőjében a HC DAC Dunaszerdahely
Magabiztos győzelemmel jutott a Szlovák Kupa döntőjébe a HC DAC Dunaszerdahely női...
Visszatért a győzelmi útra a DAC, a sárga-kékek a Nagyszombatban elszenvedett vereség után kétgólos győzelmet arattak a Zólyombrézó otthonában. Huk és Ljubicic második félidőben szerzett góljaira a hazaiak nem tudtak válaszolni, ezzel hetedik győzelmét aratta a DAC.
Aktívan kezdett a hazai csapat, több beadással próbálkoztak, de sikertelenül. A 22. percben Kostelný rossz passzát Pačinda csípte el, egyedül törhetett kapura, de lehetőségét Kuciak kapus hárította. A 33. percben Djordevic fejese egy védőről pattant mellé, majd hat perccel később ismét a Zólyombrézó játékosa veszélyeztetett. Az első játékrész kevés helyzetet hozott, a hazai csapat enyhe fölényt dolgozott ki.
Fordulás után vezetést szerezhetett volna a DAC, az 51. percben egy gyors indításnál Pačinda indult meg a jobb oldalon, majd Čmelík elé passzolt, aki a kapussal szemben nem talált a hálóba. Öt perccel később ismét Čmelík próbálkozott, de Kuciak a helyén volt. Ami eddig nem sikerült, az összejött a 65. percben. Egy beadást Huk mellel tett Malec elé, aki viszont elcsúszott, de a támadónál marat labdát Huk közelről lőtte a hálóba – 0:1. A vezető találat után a DAC volt az élénkebb, kevés lehetőséghez jutottak a hazaiak. A 88. percben megszületett a sárga-kékek második találata, ezúttal Malec passzolt Ljubicic elé, aki a második próbálkozásra a kapuba talált – 0:2. A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz, a szurkolók hazai környezetet teremtettek Marco Rossi csapatának!
Ezzel a DAC megszerezte 7. győzelmét és feljött a tabella harmadik fokára.
Zólyombrézó – DAC 0:2 (0:0)
Gólszerző: Huk (65.), Ljubicic (88.)
1.014 néző
Zólyombrézó: Kuciak – Viazanko, Krivák, Kostelný, Djordjević – Baez, Haščák (Kuc, 79.) – Leško, Mikuš, Opoku (Jedinák, 70.) – Rendla
FC DAC: Macej – Koštrna, Huk, Šatka, Davis – Kalmár, Ljubicic, Ľupták (Aluku, 76.) – Čmelík (Divković, 60.), Pačinda, Ashiru (Malec, 53.).