Viola Gergely – A DAC csapatából a Bundesliga 2-be!

By
Updated: marec 23, 2016

Manapság a fiatal labdarúgók többsége nyugati csapatok akadémiáin szeretnének nevelkedni, csakhogy ez nagyon kevés ifjú titánnak adatik meg, hiszen nagyon sok mindennek kell stimmelnie ahhoz, hogy kijusson egy fiatal tehetség. Viszont van egy másik lehetőség is.

A német ifjúsági Bundesliga másod osztályában szerepel egy Tus BW Königsdorf nevű kiscsapat, amely első ránézésre teljesen közömbös lehet egy kívülállónak, azonban ha jobban megtekintjük például az U19-es csapatuk játékoskeretét, feltűnik, hogy több magyarul csengő név is felbukkan rendszeresen az összeállításban. Többek között Viola Gergely is, aki a szlovákiai DAC Dunaszerdahely ifjúsági csapatát hagyta maga mögött annak érdekében, hogy külföldön építse fel karrierjét.

Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod nevelő egyesületed, a DAC Dunaszerdahelyt? Hiszen épül már a klub akadémiája.

Minden fiatal játékos álma az, hogy kipróbálhassa magát külföldön. Számomra a német labdarúgás és az utánpótlás nagyon vonzó volt. Igaz, Bundesliga 2-ben szerepel a csapatunk, de nagyon sok jót hallottam az egyesületről és ismerek olyanokat is, akik jól teljesítettek és felkerültek a Fortuna Köln vagy az 1. FC Köln Bundesliga 1-es csapatához, ezért amikor jött ez a lehetőség, nem is gondolkodtam sokáig.

Hogy érted ezt pontosan, hogy voltak olyan példák, hogy fel lehet kerülni a Kölni csapatokhoz. Nem Te vagy ezek szerint az egyedüli magyar a csapatban?

Nem, nem vagyok egyedül. Van rajtam kívül még négy magyar és nagyon jó közösséget alkotunk. Kölnben élünk közösen egy házban. A továbblépési lehetőségre pedig nagy az esély, most is egy magyar gyereket, Szőke Adriánt az 1. FC Köln leigazolt. Nekem is az a célom, hogy teljesítményemmel felkeltsem a Bundesliga 1-es csapatok figyelmét.

Azzal, hogy öten laktok együtt, gondolom sokkal könnyebb beilleszkedni az új kultúrába és az új csapatba. Hogy telnek a napjaitok?

Igen, ez lényegesen megkönnyebbíti az életet. Heti hét edzésünk van, ami azért eléggé kitölti a mindennapjaimat és ehhez még jön a hétvégi meccs is. De sok nemzetközi tornán is részt veszünk, így mondhatom, nem unatkozom. Ami a szabadidőm illeti, német nyelv elsajátításán dolgozom leginkább, illetve egyéni tanrenden folytatom tanulmányaimat Dunaszerdahelyen, ahová azért haza kell járnom vizsgázni és azokra fel is kell készülni.

Most hogy lassan már egy éve kint vagy, milyen különbségek vannak a szlovák és a német utánpótlás bajnokságok között?

A bajnokság színvonala egészen magas, a mérkőzések irama magasabb, mint volt Szlovákiában, a játékosok pedig szintén nagyon képzettek.

Mit gondolsz, csapatoddal hányadik helyen végeznétek a szlovák bajnokságban?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mivel régen játszottam a szlovák bajnokságban, de itt Németországban az első hatban szeretnénk végezni.

Miben fejlődtél leginkább az elmúlt egy évben?

Nagyon sokat gyorsultam, mint fizikailag és fejben is, illetve sokkal erősebb lettem, ahogy kezdted is az interjút, legalább 6 kiló izom felkerült rám, ezért a test a test elleni párharcokban is sokkal erősebb vagyok már. Robbanékonyságom is nagyon sokat javult, de persze még nagyon sokat kell dolgoznom és fejlődnöm a fövőben.

Van valamilyen speciális elem, amire nagyobb hangsúlyt fektettek az edzéseken?

A száraz futás nem jellemző nálunk, noha ez a sztereotípia él a német labdarúgásról. Edzéseken legfőképpen a labdatartásra fektetjük a hangsúlyt, sok játékkal.

Milyen terveid vannak a közeljövőben a folytatást illetően?

Elején nehézkesen ment a játék, de fokozatosan fejlődtem és sokat tanultam a labdarúgásról. Úgy gondolom, most nagyon jó formában vagyok és az állóképességem is jobb, mint valaha, ezért nem titkolt célom, hogy folyamatos jó teljesítménnyel felhívjam a figyelmét a Bundesliga 1-es csapatok játékos-megfigyelőinek.

Névjegy
Teljes név: Viola Gergely
Születési idő: 1998. 10. 30.
Születési hely: Dunaszerdahely
Láb: Kétlábas
Poszt: Belső támadó középpályás, csatár
Beszélt nyelvek: Magyar, szlovák, német
Korábbi csapatai: DAC Dunaszerdahely, Tus BW Königsdorf (GER)

Fotó: fcdac.sk – Viola Gergely az ülső sorban balról az első

Forrás: hungaryscout.hu