Interjú: Novota Zoltán „Motyó“ a felvidéki válogatottról

Novota Zoltán „Motyó“ a kezdetektől a Felvidéki labdarúgó – válogatott kapitánya és vezére, ráadásul az elmúlt négyes tornán az első találatát is megszerezte. A dunszerdahelyi játékost a felvidéki válogatottról faggattuk.

Hogy kerültél a felvidéki válogatott közelébe?

Hallottam, hogy alakul a csapat és Karaffa Attila barátomat kérdeztem meg, hogy választják ki a játékosokat. Ő szólt az elnöknek és az alelnöknek. Valójában Attilának köszönhetem, hogy a keretben vagyok, közben én lettem a csapat kapitánya is.

Milyen érzés volt képviselni a felvidéki magyarságot?

Megmondom őszintén, ez olyan számomra, mintha most lennék 18 éves. Újra gyereknek érzem magam, mintha most kezdeném a pályafutásomat. Sokat edzek, külön járok felkészülésre, konditerembe. Meg vagyok őrülve, hogy a csapatban játszhatok és képviselhetem Felvidéket.

Milyen volt a csapat első összejövetele?

Az első találkozó március végén volt, Érsekújvárban találkozott a csapat és edzettünk. Pár héttel később ismét találkoztunk, délelőtt edzettünk, délután pedig az érsekújvári ifivel mérkőztünk. Játékosaink a nagymihályi, lévai, érsekújvári és dunaszerdahelyi járásból érkeztek, és korábban majdnem mindenki a felvidéki bajnokságban kis pályán játszott. A két találkozóhoz képest a székelyföld elleni győzelem annak köszönhető, hogy mindenki bizonyítani akart a pályán.

Mit szóltál ahhoz, hogy Laco Molnár lett a csapat vezetőedzője?

Megmondom őszintén, mindenki ezt kérdezi tőlem. Én egy nagyon jó embernek tartom. A kétezres évek elején volt edzőm Szencen a második ligában. Nagyon ért a szakmához úgy mint ember, és úgy is mint edző. Tud bánni a játékosokkal, el tudja magyarázni, mit szeretne játszani. A székelyföld elleni mérkőzés előtt is a műfüves pályán megmutatta, ki hogy helyezkedjen, és így tovább. Mindenki azt kérdezi, miért ő az edző. Elárulom, meg lett szólítva több edző is, de több okból nem tudták vállalni. Laco Vágsellyén volt akkor vezetőedző, de probléma nélkül elvállalta. Játékos pályafutása alatt nem volt valami jó kapcsolata a szurkolókkal, de ez már a múlt. Az elején elmondta, hosszú évekig szlovák környezetben volt, de megpróbál mindent magyarul mondani és fejlődik.

Hogy láttad a Székelyföld elleni mérkőzést és az Isle of Man tornát?

Jó időben és jó helyen voltunk, ráadásul a mérkőzés Dunaszerdahelyen volt, hiszen a Felvidék központja ez a város. Nagyon jó érzés volt, hogy egy nemzetbeli mérkőzést tudtunk játszani. A nézők számára is külön élmény volt, nem idegen csapatokat láttak, mindenki megértette a másikat. A székelyföldiek mikor pályára léptek, meglepődtek, hogy mi van a stadionban, meglepetten látták a székely és a magyar zászlót. Nagyon jó érzés volt ez mindenkinek, számomra különösen, hiszen a DAC-ban kezdtem a pályafutásomat. Külön öröm volt, hogy a közeli barátaim előtt is pályára léphettem és én viselhettem a kapitányi karszalagot.

Az Anglia és Írország között, az Isle of Man szigetén szerveztek egy négyes tornát, ahol csak a döntőben szenvedtünk vereséget a hazai csapattól. 2:1-es állásnál kitámadtunk, és csak ekkor kaptuk a harmadik gólt. Az edzőjük nagyon meglepődött, mikor meghallotta, hogy a torna előtt csak négy alkalommal találkoztunk, ráadásul az összes ellenfelük közül csak mi tudtuk komolyabban megszorítani őket. Pedig a hazai Vannin együttesében másod és harmadosztályú angol játékosok léptek pályára.

Mennyiben változott az életed, amióta a válogatott kapitánya lett?

Megmondom őszintén, kegyetlenül. Dunaszerdahelyen mindenki azt mondja, hogy 36 évesnek kellett lennem, hogy celeb legyek. Nagyon sok üzenetet, rengeteg hívást kaptam, folyamatosan buzdítanak, hogy csináljuk tovább amit elkezdtünk, képviseljük Felvidéket. Be kell bizonyítani mindenkinek, hogy létezünk. Újságírók kerestek, az egyik videómegosztó portálon a tornán elért gólomat több mint 11 ezren nézték meg. Mindenki buzdít, és senki sem mondja, hogy 36 évesen fejezzem be a futballt. Tudják, hogy ez az életem, ezért csinálok mindent. Úgy választok munkát, hogy délután edzésre tudjak menni és tudjak a család mellett a focival foglalkozni.

Fotó: Vannin photos