Rajt-cél győzelmet aratott a Bahreini Nagydíjon Oscar Piastri
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es...
Április 12-én a bősi Oyama dojo versenyzői két különböző helyszínen is bizonyították tehetségüket és elszántságukat.
Kiss Hanna Csehországban, Ostraván képviselte klubját a rangos Silesia Kupán, amelyre hét országból érkeztek versenyzők. Hanna két kategóriában is indult: a 7–8 éves lányok -30 kg-os, valamint – a szervezők kérésére – a +30 kg-os súlycsoportban is. Mindkét kategóriában remek teljesítménnyel ezüstérmet szerzett, ezzel bizonyítva felkészültségét nemzetközi mezőnyben is.
Kiss Hanna Ostraván
Budapesten a Nyúl Kupa elnevezésű kyokushin bajnokságon 43 egyesület, 10 szervezet és összesen 320 versenyző vett részt, köztük a bősi dojo hét tanítványa: Kovács Zsófia, Nagy Sofia, Petrik Dorka, Jónás Anna, Jónás Léna, Kállay Tiffany és Takács Márk.
Jónás Anna a kata (formagyakorlat) versenyszámban aratott győzelmet: hét induló közül bizonyult a legjobbnak, ezzel aranyérmet szerzett. A kumite (küzdelem) versenyszámban Takács Márk (gyermek II., -30 kg) mindhárom mérkőzését fejrúgással nyerte meg, így magabiztosan szerezte meg a kategória aranyérmét. Nagy Sofia az ifjúsági lányok -60 kg-os kategóriájában remekelt. Az első mérkőzését bírói döntéssel, a másodikat fejrúgással, míg a harmadikat test KO-val nyerte meg, ennek eredményeképpen ő is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Kovács Zsófia (serdülő lány, +60 kg) az első két mérkőzését fejrúgással nyerte, ám a döntőben alulmaradt ellenfelével szemben, de Zsófia ezüstérme így is a példás küzdőszellemét tükrözi. Petrik Dorka (serdülő lány, -55 kg) négy küzdelmet vívott, melyek közül kettőt sikerült megnyernie. Végül a harmadik helyen zárta a versenyt. Jónás Léna (gyermek I., -45 kg) három mérkőzéséből kettőt fejrúgással nyert, egyet azonban elveszített, így szintén ezüstérmet szerzett. Az ifjúsági lányok -50 kg-os kategóriájában Kállay Tiffany és Jónás Anna is tatamira lépett. Mindketten a bronzéremig jutottak.
Sensei Darnay Barnabás tanítványai összesen két arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak a hétvége folyamán, emellett pedig számos értékes tapasztalatot is szereztek. A bősi Oyama dojo ismét bebizonyította, hogy a kemény munka és az elkötelezettség meghozza gyümölcsét – itthon és külföldön egyaránt.
Fotó: Fekete Annamária