Radványi Miklós: Történelmet írtunk Komáromban!

By
Updated: máj 30, 2024

Történelmet írt a KFC Komárom, amely magabiztos teljesítménnyel nyerte meg a második ligát, így a következő idényben a Niké Ligában szerepelhet. Radványi Miklós a DAC után a KFC csapatát is az élvonalba juttatta, a dunaszerdahelyi sikerkovács munkája három év után beérett. Az elmúlt félévről és a csapat jövőjéről Radványi Miklóst kérdeztük.

A bajnoki cím ellenére hogy értékelné a tavaszi idényt?

Mindenképpen pozitívan kell értékelni. A téli felkészülés nem úgy alakult, ahogy azt eltervezetem. Sok volt a sérült játékosom, aki nem tudták elvégezni azt a munkát, amit szerettem volna. A Liptószentmiklós elleni mérkőzésen kívül a rajt nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nyertünk Liptószentmiklóson, de kikaptunk Eperjesen majd döntetleneztünk a Malženice csapatával. Ezután az Eperjes két pontra feljött ránk, úgyhogy nem volt egyszerű. Viszont folyamatosan tértek vissza a sérült játékosok, épültek fel, majd jöttek azok az eredmények, amiket vártunk. Legyőztük Zsolna B-t, Garamszentkeresztet. Majd jöttek olyan sorozatok, amik után már biztos volt, hogy ezt a bajnoki címet behúzzuk.

A helyzetükből adódóan csak önmagukra kellett figyelni a tavasz folyamán. Ennek ellenére figyelték az üldözők szereplését? Meglepte, hogy a Pozsonyligetfalu ért oda a második helyre?

A télen arról beszéltek a pozsonyiak, hogy ezért erősítettek. Nyíltan nem mondták, de a sorok között olvasható volt, hogy ez a szándékuk. Sőt, azt is mondták, hogy bennünket is meg akarnak előzni, de tudtuk, hogy a tíz pont különbség az sok volt. Mi az Eperjesre figyeltünk, ők voltak a legnagyobb ellenfelünk az első helyért. Voltak veszélyes helyzetek is. A 24. fordulóban kikaptunk Miaván, ha pedig Eperjes nyert volna Somorján, egy pontra feljöttek volna ránk. Szerencsére a Somorja győzött, még ha nehéz is volt. A miavai meccs után néhány játékosom nagyon maga alatt volt. Pénteki napon játszottunk, másnap volt egy komoly beszédem velük. Láttam, hogy páran elvesztették a hitüket. Amikor a Somorja elverte az Eperjest, láttam a játékosokon az akaratot, hogy innét már nem lehet elveszteni. Amitől az Eperjes megijedt, az a Puhó elleni 7:1-es győzelmünk volt, mert az Eperjes egy héttel előtte kikapott Puhóban. Az a győzelem igazi erődemonstráció volt, nem volt kérdéses, ki lesz a bajnok.

Mikor érezte azt a pillanatot, hogy ezt a bajnokságot már nem vesztheti el a csapat?

Amikor a 24. fordulóban Somorja elverte Eperjest és maradt a négy pont különbség. Utána a következő héten legyőztük Somorját. Hat fordulóval a vége előtt maradt a négy pont különbség, ekkor éreztem, hogy ez már meglesz.

A bajnok KFC Komárom

Bajnoki címet szerzett a DAC csapatával, most Komárommal. Hova helyezné edzői pályafutásában ezt a sikert?

Minden győzelem más. Ennek azért van nagyobb súlya, mert történelmet írtunk Komáromban. Ez nem egy olyan klub, amely feljut az élvonalba majd kiesik és ismét feljut. A csapat összesen hét évet a második ligában volt és mos feljutott az első ligába. Itt koncepciós munkát tudtunk végezni, kaptam három évet, hogy kialakítsunk egy jó csapatot. Amilyen őszt mutattunk, az után nem mondhattuk, hogy a harmadik helyért játszunk, alibizmus lett volna. Tudtam, hogy ebben a csapatban megvan a belső erő, mint fizikálisan, mint mentálisan, hogy ezt meg tudja csinálni.

Amikor Komáromba került, az volt a cél, hogy évről évre jobb eredmény szeretnének elérni. Most, hogy bajnokok lettek, adódik a kérdés, hogyan tovább? Mi lesz a következő lépés?

Nekünk is az lesz a célunk, mint minden újoncnak, hogy bent maradjunk az első ligában. Sok olyan játékosom marad a keretben, akik még a ligában nem játszottak, most fognak átesni a tűzkeresztségen. Tehetséges játékosokról van szó. Tudjuk, hogy az első ligában a dinamika, az intenzitás más szinten van, mint a második ligában. Tudjuk, hogy meg kell erősíteni a keretet olyan játékosokkal, akik megfelelnek ezeknek a kritériumoknak és egyben tapasztalt játékosok. Jelenleg ezen dolgozunk. És természetesen várjuk az új idényt. Nem minden nap írnak történelmet a futballban, mi Komáromban ezt megtettünk, amit sosem felejtünk el. Ebből a szempontból ez kiváltságos dolog volt.

Milyen változások várhatóak a keretben?

Tárgyaltam a vezetőséggel, leírtam azoknak a nevét, akiket szeretném, ha megtartanánk. A második ligás keretből 12-13 játékosról van szó. Szeretnénk 8-9 játékost hozni, akik konkurenciát jelentenek, vagy még nagyobb minőséget a csapatban. Most azon dolgozunk, hogy a játékosok nagy része a felkészülés kezdetén már velünk legyen.

Vonzóbb a Komárom az új játékosok számára?

Ez mindenhol így van. Ha a játékosnak választhatnak egy második vagy első ligás csapat közül, akkor az első ligát választják. Nálunk ráadásul látják, hogy épül az új stadion, amibe ősszel beköltözünk. Ez szintén kihívás minden játékos számára. Továbbá nem mindennapi dolog a legmagasabb osztályban játszani.

Mikor kezdik a nyári felkészülést és mi vár a csapatra?

Június 17-én kezdjük a felkészülést, és az első tíz nap az erőnlétre fókuszálunk. Megmérkőzünk az Újpest csapatával, majd Zólyombrézó, Garamszentkereszt, és a bécsi Rapid II vár ránk. A főpróbánk Budapesten lesz az MTK csapatával. Edzőtábort is abszolválunk Lipóton, a helyet már nagyon jól ismerjük, minden adott a felkészülésre.

Nem lehet kitérni a DAC-Komárom rangadó kérdése elől. Mit vár az összecsapástól?

Ahogy nagyon sok ember, úgy én is már nagyon várom ezt az összecsapást. Ilyen még ilyen nem volt a futballtörténelemben, hogy két csallóközi csapat a legmagasabb osztályban találkozott volna. Ráadásul két magyarlakta város csapata. Az én csapatom is nagyon várja, hogy a DAC ellen tudjunk játszani. Bízom benne, hogy teltház lesz és egy jó eredményt el tudunk érni.

Közeleg az Európa-bajnokság. Hogy látja a magyar és a szlovák válogatott esélyeit?

Bízom benne, hogy mindkét csapat továbbjut a csoportjából. A szlovák válogatott az első mérkőzésen Belgiummal mérkőzik, Lukaku azt nyilatkozta, hogy megeszi őket reggelire. Erre nagyon kíváncsi vagyok. Mindkét csapatnak van esélye a továbbjutásra, viszont nagyobb esélye a továbbjutásra a magyar válogatottnak van. A szlovák válogatottnak is fogok szurkolni, ugyanis a csapatnál dolgozik a kapusedzőm, Novota János. Mindkét csapatot jó képességű játékosok alkotják, az esély megvan.

És ki nyeri az Eb-t?

Nem merem azt mondani, hogy a futballt 11 játékos játssza és mindig a németek nyernek, habár számukra most hazai környezetben fog zajlani az Európa-bajnokság. Nehéz most esélyest találni. Valami azt sugallja, hogy az angolok beérhetnek és megnyerhetik az Eb-t. Legutóbb döntőt játszottak, jó csapatuk van.

Fotó: MONACOBETliga Facebook és KFC Komárom