Ezüstérmes a dunaszerdahelyi járási U13-as válogatott
Múlt szombaton rendezték meg a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség elnökének serlegéért zajló téli...
A Magyar Sportújságírok Szövetsége a gyulai Városházán tartotta meg 2024-es éves közgyűlését, melyen felvidéki sportújságírók is részt vettek.
A közgyűlést Görgényi Ernő, Gyula polgármestere nyitotta meg, majd Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatójának és Szöllősi György, az MSÚSZ elnökének beszámolójával folytatódott.
A közgyűlésen a hagyományokhoz híven átadásra kerültek a kitüntetések, díjazások, mint például az Életműdíj, Gyulai István-díj, a Lázár Bence-díj, vagy a Nívódíj.
A nyár folyamán több világeseményre is sor kerül: a labdarúgó Európa-bajnokság, az Olimpia és a Paralimpia. Ennek kapcsán Tóth Anita a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója, Szabó Gergő az MLSZ sajtófőnöke és Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is több hasznos információt osztott meg az eseményre kiutazó újságíró kollégákkal. Ezen felül Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ és a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) alelnöke a nemzetközi szövetség munkáját mutatta be az elmúlt évről, továbbá biztatta a sportújságírókat, hogy pályázzanak az AIPS által kiírt díjakra.
A közgyűlés a hagyományos esti vacsorával ért véget, melyen Szöllősi György az est egyik legfontosabb hírét osztotta meg.