Élete első Ultrabalatonját futotta a nagymegyeri Vörös Róbert

Az elmúlt hétvégén 14. alkalommal rendezték meg Közép-Európa egyik leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, melyen a nagymegyeri Vörös Róbert is rajthoz állt. A Balatont körbefutó egykörös verseny során 222,5 kilométert kellett megtenni, melyet egyéniben, váltóban és kerékpáron teljesíthettek a rajthoz állók. 

A részeltekről Vörös Róbert számolt be. „Az eredetileg május elejéhez szokott időpontot a vírus eltolta egészen október elejéig. Emellett az eredeti útvonal is némileg változott, másfél kilométerrel hosszabb lett. A versenyre még tavaly szeptemberben neveztem, így több mint egy évem volt a felkészülésre. Ez a verseny volt az én 30. születésnapi ajándékom saját magamnak. A versenyen végül 183 egyéni induló volt, akikből 92 ért célba, én pedig az abszolút 17. helyen futottam be, 26 óra 58 perc alatt 222,5 km után megkerülve a Balatont.
Bíró Attila barátommal futottam a táv nagy részét és a verseny teljes hosszán párom és Ati családja kísért és frissített minket autós kísérettel.
De kezdem az elején. Csütörtök reggel indultunk otthonról Balatonfüredre. A határátlépés sem a megszokott volt, a szigorítások miatt ugyanis hivatalos engedéllyel engedtek csak át Magyarországra, amit előtte egy héttel intéztünk. Szerencsére zökkenőmentes volt az út, így délben már Füreden ebédeltünk. Délután átvettük a rajtcsomagot a versenyközpontban, aminek már jópár éve az Annagora aquapark ad otthont. Találkoztunk Atiékkal, majd egy közös vacsorán beszéltük át a pénteki napot. Ismertettük a csajokkal a frissítési tervünket, mit mikor és hol készítsenek nekünk. Itt hozzá kell tennem, a frissítők legalább annyira fáradnak el egy ekkora verseny alatt, mint maga a futó, így minden tiszteletem a négy lányé, akik 27 órán keresztül alvás nélkül körbe autózták miattunk a Balatont.“

„Mivel életemben nem futottam még ekkora távot, és ez egy hatalmas nagy álmom volt, nagyon izgultam és csütörtökön egész nap ment a hasam, ami utólag kiderült, nem vált a javamra a verseny napján. Péntek reggel 5 órakor ébresztő, szerencsére hasmenés nélkül. A szokásos zabkása reggeli után felvettem a legszebb futóruhám, bepakoltam a frissítőimet a csomagtartóba és nagy izgalommal indultam életem leghosszabb kalandjára. A versenyközpontban Ati is bepakolta a kocsinkba a frissítőjét, hiszen tudtuk, hogy a verseny nagyobb részét, ha minden jól megy, együtt futjuk.“

„7:05-kor megszólalt a kürt és mi ketten futva, a lányok pedig minket követve autóval elrajtoltunk az egyéni mezőnnyel Keszthely felé. A első 40 km viszonylag zökkenőmentesen ment, szépen haladtunk. Az északi parton felturbózták kicsit a pályát, így emelkedőből nem volt hiány. Az időjárás a lehető legjobb volt a futásra, enyhén borús, napsütéses 20-22 fok. Nagyjából 15 kilométerenként, azaz másfél óránként találkoztunk a lányokkal, akik kicserélték a kulacsainkat, így nem kellett a frissítőállomásokon időznünk. Tökéletesen működött. Az első melegételes frissítőpontra majdnem délben érkeztünk, ami a Varga pincészetnél volt. Életem legfinomabb paradicsomos tésztáját ettem, reszelt sajttal. Természetesen itt sem ültünk le egy pillanatra sem, amint megkaptuk a tál ételt, gyalogosan folytattuk tovább az utunkat, hiszen rengeteg kilométer állt még előttünk. Végig sétálhattunk a Varga pincészet pincéjén, ami csodálatosan szép volt, és talán mi voltunk az egyetlenek Attilával, akik tányérral a kezükben, falatozva fotózkodtak. Délután 15:30 órakor 82 km-nél még a jókedvem megvolt, de már picit fáradtam. A frissítés továbbra is működött, aminek köszönhetően a pulzusom gyönyörűen 120-130 között volt, erre nagyon figyeltem végig, nehogy felszaladjon, mert az végzetes hiba lehet egy akkora versenyen.“

„100 kilométer körül volt egy nagyon komoly holtpontom, amikor azt éreztem, nem bírom már sokáig, fáradt voltam és nagyon nehéz volt túllendülni rajta. 12 óra alatt értünk el 113 kilométerhez, mire besötétedett, addigra sikerült visszarázódnom és csak a célomra fókuszálni. Amikor 17 órája futottam, pontosan éjfélkor jártam 156 km-nél. Itt már 10 kilométerenként frissítettek minket a csajok, kezdtem egyre jobban fáradni, és ugye mivel azelőtt még ennyit nem futottam, nem is sejtettem mi vár még rám az utolsó 60 kilométeren. Éjjel 3 óra 30 perckor jártam 180 kilométernél, itt már 20 és fél óra futás után szétszakadtunk Attilával, mivel ő szerencsére tudott tempót váltani, így néhány kilométerrel előttem járt. Félóránként megálltam, hogy a párom bekenje a lábam hűsítő géllel, mert ekkor már teljesen be voltak állva a combjaim. Az utolsó 42 kilométer állt előttem, amit nagyon nehezen vállaltam be, de köszönet és hála edzőmnek, Sasi Gabinak, aki éjjel 3 óra 30 perckor is azzal hívott fel telefonon, hogy erőt és tanácsot adjon, hogy csináljam végig ezt az utolsó szakaszt. Attila lányai, akik még csak tizenegy-két évesek, egész éjszaka drukkoltak, buzdítottak és messziről kiabálták, milyen ügyes vagyok, ez rengeteg erőt adott! Nagyok nehéz volt minden elindulás, de miután elindultam, már ment a kocogás. Nagyon vártam a napfelkeltét, mert nem csak én voltam teljesen lemerülve, hanem a fejlámpám is, és az órám is az utolsókat rúgta. Kezdett világosodni, mikor az órámra pillantottam, akkor jártam pontosan 200 kilométernél. Közel 24 órája futottam megállás nélkül, és már csak félmaraton választott el attól, hogy teljesüljön az álmom! Szégyen-e vagy sem, mindenki döntse el maga, de az utolsó szakaszt már felváltva sétálva és kocogva tudtam csak teljesíteni, de még mindig bőven 30 órán belül jártam, így nem nagyon siettem. Reggel 9 órakor értem vissza Füredre, 214 kilométernél volt az utolsó frissítőpont, ahol bekaptam egy szem Milka csokit, ittam egy kis kólát és gyalogosan indultam tovább. Gyönyörű idő volt, a Tagore sétányon jártam amikor elmosolyodtam és kicsit büszke voltam, ugyanis tudtam, hogy másfél kilométer választ el attól, hogy elmondhassam, körbefutottam a Balatont! Küldtem egy videót a futóklub messenger csoportjába, ahol több mint 20 ember izgult értem, alig várták, hogy célba érjek. Másfél napon keresztül követtek otthonról vagy éppen a munkából, de legalább óránként egyszer jött egy üzenet valakitől. Az aquaparkhoz érve összeszedtem az utolsó utáni erőm, és kocogva indultam el a célkapu felé, ahol már ott vártak a többiek. Tapsoltak, videóztak, kiabálták – „Ezaz Robi, megcsináltad!“. A célkapuhoz közeledve már a speaker is rólam beszélt, majd a célkapuban ott várt az a bizonyos célszalag, amiért péntek reggel 7 óra 5 perckor indultam. 222,5 kilométert tettem meg azért, hogy 27 óra múlva, szombat délelőtt 10 órakor a magasba emelhessem és elmondhassam, Ultrabalaton-teljesítő lettem!“

„Köszönöm szépen a családomnak, akik végig hittek bennem, Csillának, Reninek, Eszternek és Emesének, a világ legjobb frissítéséért és szurkolásáért, csapatomnak akik egész nap, még éjszaka is engem követtek, mikor merre járok,. Edzőmnek Gabinak, aki szintén végig követte az éjszakámat és remek tanácsokkal látott el a legnehezebb pillanatokban. Egy ekkora terhelés az emberi szervezetben természetesen hagy maga után némi nyomot, de igyekszem minél előbb regenerálódni, és személyesen még többet mesélni mindenkinek akit érdekel! És végül de nem utolsó sorban, köszönet a szervezőknek, akik ebben a nehéz helyzetben is profin megszervezték ezt a fantasztikus versenyt. Tőlük is kaptam a 30. születésnapi ajándékom egy részét!“ – értékelte részletesen az ultarfutás élményeit Vörös Róbert.