Telt ház és fantasztikus DAC győzelem a Slovan felett

By
Updated: november 3, 2017

Nézőcsúcs, elképesztő hangulat és győzelem az ősi rivális felett a DAC-Slovan rangadón. Hološko góljával a pozsonyiak kerültek előnybe, fordulás után viszont Pačinda és Kalmár fordított a sárga-kékek számára.

Fantasztikus hangulatban, nagy várakozással telt a DAC-Slovan rangadó. A mérkőzés előtt már biztos volt, hogy a fővárosiak szurkolói nem érkezhetnek Dunaszerdahelyre, így a vendégek helyét is dunaszerdahelyi szurkolók foglalhatták el.

Elsőként a Slovan csapata veszélyeztetett, Čavrič baloldali lövése nem sokkal kerülte el Macej hálóját. A másik oldalon Ljubicic próbálkozott, lövése mellé szállt. Az első játékrész kevés izgalmat hozott, többnyire a két tizenhatos között folyt a játék. A 23. percben ismét Ljubicic, két perccel később Divković próbálkozott, mindkétszer érintetlen maradt a Slovan hálója. A 31. percben egy jobboldali beadást Holman Dávid végzett el, a szabadon hagyott Hološko pedig fejjel eredményes volt – 0:1. A 39. percben egy védelmi hiba után Holman került helyzetbe, de pontatlan volt. Az utolsó öt perc több izgalmat hozott, Živkovič hibája után Rundič egyedül törhetett kapura, de Davis sikeresen beérte és szép becsúszással menteni tudott. A másik oldalon Pačinda fejese szált mellé, majd Ljubicic megpattanó lövése nem sokkal szállt a kapu mellé.

Fordulás után egyre aktívabb volt a DAC, a sárga-kékek küzdöttek az egyenlítésért, de néhány hiba így is becsúszott. Az 53. percben Davis beadása Ljubicic lábára pattant, a labda viszont mellé szállt. Az 54. percben egy beadás után Čmelík fejesét Greif lábbal védte. A DAC erőfeszítései kifizetődtek, a 65. percben Davis szöglete után Pačinda bólintott a kapuba – 1:1. Négy perccel később Ljubicic lábában volt a vezető találat, távoli lövése nem sokkal kerülte el a vendégek kapuját. A 83. percben jött a várva-várt vezető találat, Kalmár a tizenhatosról vette be Greif kapuját – 2:1. A végére már több gól nem esett, a DAC 10.226 néző előtt legyőzte ősi riválisát.

FC DAC – Slovan 2:1 (0:1)

Gólszerzők: Pačinda (65.), Kalmár (83.) – Hološko (31.)

10.226 néző

FC DAC: Macej – Živkovič, Huk, Šatka, Davis – Kalmár, Ljubicic, Simon – Divivković (Mervó, 58.), Pačinda (Koštrna, 89.), Čmelík (Vida, 71.)

Slovan: Greif – Sekulić, Božikov, Rundić, Chouchoumis (Vittek, 87.) – Droppa – Hološko (Schet, 79.), Holman, Rabiu, Čavrič – Mareš (Oršula, 72.)